2011. július 13., szerda

PÁRIZS MINIALBUM

Ezeket a fotókat már nagyon-nagyon régóta szerettem volna albumba foglalni,mert óriási kedvencek.
Így kapóra jött a scrap tábor,mert ott elkezdhettem ezekből a számomra csodálatos, romantikus papírokból az alkotást.
Mivel a téma is romantikus, abszolút egybeesett a kettő.Gyönyörűséges Párizs és az ott átélt élmények...,semmihez nem fogható álom vált valóra.Ez az  album eleje.

Kéznél volt Csaba mini domborító mappája és ebből készítettem a Love feliratot.Köszönöm,hogy használhattam.






Köszönet  Danettnak, 
hogy a témához  illő szívecskés formát adta a kezembe és elkészíthettem a számomra oly fontos albumot.Mivel azonban ez "csak" minialbum  és kevés fotó fért bele, ezért szándékomban áll  egy nagyobb album létrehozása (van sok kép) ugyanebből a papírkészletből (ami már meg is van).
Imádtam készíteni minden egyes apró részletét .
Ilyen az album szétnyitva:
Használtam: milton kapcsok,strasszos miltonok,vékonyabb szalag,matrica,csipke,virágok és bordűr mintanyomók,kétoldalas ragasztó,folyékony Karen Marie ragasztó,tintapárnák,3D ragasztó,szilikon nyomdák,strasszok.
Valamint igazi kis lakat,kulccsal,mini Eiffel torony,és pici óra.

Akkor nézzük az oldalakat:
Az első oldal képét kicsit meg Photoshoppoltam :-),bár a fénykép valóban az Eiffel toronynál készült.

Nagyon örültem amikor a Rayerban rátaláltam erre a virágközépre,mert rendkívül mutatós és könnyű használni:

A második oldal fotóját ott készítették rólunk egy esti hajókirándulás során.

Az eredeti kép ilyen:
Gyönyörű volt Párizs az esti fényeivel a Szajnán.
A következő oldal a monogramokkal:
Természetesen nyitni lehet az oldalt. 
Ilyen a belseje,és ahol szalaggal ellátott komment címkék vannak ,oda kerülnek a szöveges írások.
A  következő oldal fotója az egyik nagy kedvencem,mert akkor kaptam el a pillanatot amikor a Disneyland parkjában váratlanul előlépett és én épp "ott teremtem" a fényképezőgéppel. (Jól meglepődött) :-))
A fotó alatt és a páva hátulján is szöveges komment van.
A következő oldal képei Disneyland bejáratánál vannak.
Azt hinné az ember,hogy a képek alatt "csak" alátét van ami igaz is,de valójában még egy fotót is rejt. Íme: 
A következő oldal képe szintén az Eiffel torony alatt készült:
Nekem nagyon tetszenek ezek a papírok.
A bal oldalon a kis madárka  3D vel került felragasztásra.A párom felett egy ici-pici boríték van aminek a hajtogatását Dikó mutatta meg a táborban és én rögtön alkalmaztam itt lekicsinyítve.Köszi Dikó.Benne egy rövid de velős üzenet :-)
 Itt a csipkére került fel egy bronz minióra.

 

 A következő oldal ilyen lett!



Erre az oldalra a csipkére egy fém mini Eiffel tornyot raktam zichereis  tűvel és a Dream ami jelzi a megvalósult álmot.
A befejező oldal:
 Ahová a rég megvett matricáim is felkerülhettek :-)
A hátsó borító pedig ilyen.
Kis zárat is készítettem,ami összefogja az egész minialbumot.Kicsit  megkínlódtam vele de végül is sikerült.

Imádom az egész albumot és alig várom,hogy elkészüljön a nagy változata!!! :-)))

Köszi,hogy végig nézted és olvastad!

1 megjegyzés:

  1. Edit teljesen odáig vagyok az albumodtól! és már készen is van?! le a kalappal! Gyönyörűek a papírok, az ötletek és a pecsétek ahhh (óra,csillár,kalitka)de csodásak!:)

    VálaszTörlés